Kármentés

Talán Ön is találkozott mostanában a hírekben azzal, hogy számtalan könyvviteli szolgáltató vállalkozás szabálytalanul működik (nincs regisztrációja a könyvelőnek, nincs felelősségbiztosítása, sok esetben teljesen feketén végzi tevékenységét).

Eddigi működésünk során bőven találkoztunk olyan cégekkel, melyeknek addigi könyvelője

  • egyszerűen eltűnt
  • nehezen vagy egyáltalán nem volt elérhető
  • nem adott be bevallásokat időben, vagy azok teljesen elmaradtak
  • nem jelentette be az alkalmazottakat időben
  • elvesztette az általa elkészített könyvelést
  • nem készítette el az éves beszámolót
  • nem tudott elszámolni a távozó ügyfél felé záródokumentumokkal
  • stb.

Ha cége előző könyvelője miatt bajba került, keressen bizalommal. Egyedi szerződés keretében vállaljuk könyvelése rendezését. Minden esetben előzetes konzultáció szükséges. Fel kell mérni az okozott kárt, a várható költségeket. Ezek alapján Önnek kell mérlegelnie, van-e értelme belekezdeni.

Egyszemélyes könyvelő-vállalkozásoktól nagyobb szolgáltatókig bezárólag a fenti problémákkal már találkoztunk. Ha úgy érzi, gond van a könyvelőjével, cége könyvelésével, lépjen mihamarabb. Ennél nem sok fontosabb dolog lehet cége életében, hiszen ezen akár egy jól felépített és prosperáló vállalkozás is megbukhat.